Mancs a szívre ifjúsági centrum Alapítvány

A feltétel nélküli szeretet gyógyít és erőt ad megváltoztatni a világot.

A gyerekek jövője a szeretetre épül
tovább

Céljaink

Elsődleges célunk a bántalmazás megelőzése. Magánemberként nehéz eldönteni, hogy kinek segítsünk: a gyerekeknek, hiszen bennük rejlik a jövő, vagy az állatoknak, mert ők nem tudják megvédeni magukat?

Mi azt mondjuk, hogy a kettő összefügg és nem lehet szétválasztani őket. Egyrészt az állatok feltétel nélküli szeretete gyógyítja a gyerekek lelkét, fejleszti a szociális készségeiket, ezáltal nagyobb sikereket érnek el. Másrészt ahhoz, hogy egy házi kedvenc valóban pozitív befolyással legyen a gyerekre, ahhoz törődni kell vele, fajnak/fajtának megfelelő módon kell tartani.

Fontosnak tartjuk, hogy az állatvédelmet, környezetvédelmet és a mentálhigiénét bevigyük az oktatásba. A letölthető anyagok között főleg angol és német nyelvű feladatlapok vannak, amelyeknek listáját folyamatosan bővítjük. Nagy örömet jelentene számunkra, ha a pedagógusok letöltenék az ingyenes feladatokat és felhasználnák oktatás során.

Idővel szeretnénk egy telephelyet az ifjúsági centrumnak is, ahol ingyenes állatasszisztált foglalkozásokkal segítenénk a gyerekeket a tanulásban és a lelki egyensúly elérésében.

Fotó: Juhász Melinda

Meglepetés Dóka Attilával

Kövessetek minket, hogy nehogy lemaradjatok a nyári meglepetésről! Dóka Attilával egy állatvédelmi dallal készülünk.

Aranyosi Ervin: Ha szemébe nézel (részlet)

"Ha szemébe nézel, szeretete árad,
számára nincs semmi értékesebb nálad!
Sosem kicsinyel le, megbecsül, értékel,
szeretettel szolgál egész életével.
S milyen keveset kér, csupán az idődet,
csupán simogatást, kedvességet tőled.
Elég, ha ránézel, már ezért is hálás.
Könnyebb általa a jó emberré válás.

Ha megmentesz egy állatot,
a világod megszépül,
Hálájával, szeretettel
a lelked is épül!
Ha megmentesz egy állatot,
magad is megmented,
életével, tiszta szívvel,
csupa jót lát benned!"

Fotó: Juhász Melinda

Tevékenységeink

  • Szombatonként ingyenes matematika, angol és német órák a Sárisápi Általános Iskola diákjai számára
  • Iskola és óvoda látogatások
  • Rendezvények, előadások, kirándulások szervezése
  • Pályázatok kiírása
  • Adományok gyűjtése és átadása
  • Családok támogatása, ha a felelős állattartáshoz csak az anyagiak hiányoznak
  • Állatvédelemmel, környezetvédelemmel és mentálhigiénével kapcsolatos feladatlapok és képregények szerkesztése

Többször is együttműködünk más szervezetekkel, mert az összetartás erejében hiszünk. Ezért is vagyunk büszkék rá, hogy az Állatvédelmi Kódex aláírói közt vagyunk.

Ha szeretnél önkéntes lenni, segíteni a programok lebonyolításában, esetleg tanár vagy, és az időd megengedi, hogy segíts a környezetedben lévő gyerekeknek, írj egy bemutatkozó e-mailt az info@mancsaszivre.hu címre!

Ha a mindennapi munkásságunk érdekel, akkor kövess Facebookon az alábbi linkre kattintva!

Mancs a szívre ifjúsági centrum

Fotó: Juhász Melinda

 

 

Köszönet

Hálásan köszönjük a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek a 2021 évi gépjárműtámogatást a Magyar Falu Program keretein belül!

 

Programok

Az Apáczai Csere János Középiskola diákjaival a Battonyai Állatvédő Alapítványhoz látogatunk el, hogy besegítsünk egy kicsit a munkában. Szeretnénk a környékbeli iskolákat is erre bíztatni. Alapítványunk három számítógépet is felajánl kisorsolásra a résztvevők között.

 

tovább

pályázatok

Pályázat középiskolások számára

Pályázat középiskolások számára az állatvédelem, természetvédelem és lelki egyensúly témakörökben. Ingyenes részvétel. Első helyezett: 150 ezer forint.
tovább

Üzenet

"Az erőszaknélküliség a tökély egyik állapota. Jelenti a célt, amely felé az emberiség természettől fogva, ha talán öntudatlanul is, halad."

Mahatma Gandhi

tovább
Mancs_logó.png Magyar falu program Tesco